Thomas már régen kereste a lányt. Túl régen. Két évszázados léte alatt nem találta Őt. Bejárta a világot, a világ minden részén járt már, de mindhiába. Már elvesztette a reményt, hogy valaha megtalálja. A fekete rózsa már majdnem minden szirmát elhullajtotta, mely üvegburában, mint egy homokóra mutatta, hogy közeleg számára végzete. Már nagyon kevés ideje maradt, hogy megtalálja. Ha az utolsó szirma is lehull, vége van….

Ez az átok része. Minden vérfarkas átka. Szenvedniük kell az őseik miatt. Amiért az első farkas Róbert és hordája elűzte az itt élő boszorkány csoportot, a Hexiákat a főboszorkány Lexi elátkozta a vérfarkasokat, hogy amíg a fekete rózsa utolsó szirma is lehull meg kell találnia a társát, különben meghal és a társa lelkét-akit meg kellett volna találnia- a hexiák démonjai elveszik. Ezáltal megsemmisül a társa, hogy még a túlvilágon se lehessenek együtt. Egy vérfarkas számára nincs nagyobb kín, mint a társ hiánya. Nincs fájdalom, sérülés, mely felül tudná múlni e fájdalmat.

A nagyerdei körúton sétálgatva hirtelen megérezte Őt. Közelben van…- gondolta a farkas. Elindult az érzés irányába. Érzékei vezették felé, minél közelebb járt annál erősebben érezte Őt. Már az illatát is érezte. Erőteljes, érzéki illata volt. Mint az orchidea. És akkor meglátta… Épp egy dobermannt sétáltatott. Szereti a nagy kutyákat- gondolta mosolyogva…

A lány leült egy padra. A vérfarkas nem tudott mit tenni, oda kell mennie hozzá, hisz az idő már nagyon kevés….

Odalépett a lányhoz, mire az ránézett,s hosszú percekig csak nézték egymást. A fiú leült mellé a padra és órák hosszat beszélgettek. Megértették egymást, mintha már ezer éve ismernék egymást. A fiú fájdalmas titkát is megoszthatta vele. A lány nem kételkedett egy percre sem szavaiban. Még akkor sem hitetlenkedett, mikor a vámpírokról esett szó. Hisz a lány halandó volt, mégis elhitte a létezésüket. Hosszú órák teltek el így, s egyszer csak azt vették észre, hogy besötétedett s már senki sincs a parkban, ahol ültek. Hirtelen egyikük sem tudott mit mondani a másiknak, csupán nézték egymást. Mintha nem tudnának mit mondani. Nem is kellett, már az érzékeik beszéltek. A fiú megsimogatta a lány ajkát, a lány enyhén szétnyitotta ajkát és a fiú megcsókolta…. Ott aludtak el a padon összeölelkezve.

A hetek, hónapok sebesen teltek el és a fiú és a lány ugyanúgy imádta egymást, mint találkozásuk pillanatában. De egy napon a lány sokáig dolgozott és későn találkoztak a fiúval.

Már sötét volt, fél 10 is elmúlt már. Akkor éjszaka sötétebb volt, mint általában. Csak sétált és akkor észrevette őket. A szerelme velük küzdött, az örök ellenséggel: a vámpírokkal. Öten voltak és farkas egyedül. A vámpírok gyorsak voltak. A vérfarkas pedig egyedül, de mégis sorra gyilkolta őket, végül az ötödik hátulról támadta meg, hátulról készülte összeroppantani a vérfarkas gerincét, bordáit, és ekkor a lány elővett egy összetört üvegdarabot a földről és alkarján a csuklójától kezdve végighúzta az élet üveget, nyomában a sebből a vér folyt le a földre. Amint a vér szaga megcsapta a vámpír orrát, azonnal elengedte a vérfarkast és szélsebesen ott termett a lánynál, gyengéden megfogta karját, először csak lenyalta a vért a karról, azt ajkával rátapadt és erősen elkezdte szívni, kezével erősen tartotta a lányt nehogy elmeneküljön…. A fiú közben megpróbált segíteni a lánynak,de nem tudott megmozdulni. Kiabált neki, hogy meneküljön, de a lány mintha meg sem hallotta volna, a lány csak egyet akart: megmenteni Őt. Mikor a lány elájult a vérveszteségtől a fiú kétségbeesetten üvöltött. De nem tudott megmozdulni….

Végül a vámpír mikor kiszívta az utolsó csepp vért is a lányból, szépen lefektette egy padra, mely történetesen az a pad volt, ahol órákig beszélgettek, csókolóztak a vérfarkassal……